2015. április 8.

Almás kalácsfelfújt





Uram atyám, ez ennyire finom!?! - kiáltottam fel magamban, a 2. falat után pedig már picit hangosabban is dicsértem ezt a desszertet. Oké, tudom, kissé le vagyok maradva a kalácsfelfújt vagy kalácspuding készítésével, de mit tegyek, ha eddig sosem maradt annyi hozzávaló, azaz kalács, hogy kipróbáljam. Egyszer régen ugyan csináltam kiflifelfújtat, de az meg se közelítette ezt.
Most, hogy a rumos-mazsolás kalácsom tésztáját háromfelé osztottam, kisebb küzdelmek árán, de meg tudtam menteni az egyiket a Kutyinyek elől, direkt felfújtkészítés céljából, és 1 hetes szikkasztás után alig vártam, hogy végre hétvége legyen, és elkészíthessem. Érdemes, hú, nagyon is érdemes volt ennyit várni, és még a Kutyafül is bevallotta, hogy a 3 kalács közül azt az egyet valóban jó ötlet volt majdhogynem hét lakat alatt tartani, hogy végül ilyen finomsággá lényegülhessen.
Belül krémes, mint a puding, abból is a vaníliás, a teteje ropogós, és épp annyira édes, amennyire kell, legalábbis nekünk. Az alma és a mazsola pedig dob rajta még egyet.
Készítés közben egyébként úgy izgultam (az újdonság varázsa mindig így hat rám), hogy elfelejtettem kivajazni a sütőtálat. :D De ez nem okozott problémát, nem ragadt bele a kalács. Az tuti, hogy ez az egyszerű és könnyen elkészíthető édesség felkerült nálam a kedvenc listára. :)
A maradék húsvéti kalács számára nem is lehet ennél szebb a mennybemenetel. :D






Hozzávalók 6 személyre:

40 dkg kalács
1 (15 dkg) savanykás alma
5 tojás
2 dl tej
2 dl tejszín
8 dkg cukor + 1 ek. a szóráshoz
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
vaj
1 ek. mazsola
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. Az almát megmossuk, meghámozzuk, 8 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, és az almacikkeket további 3-3 szeletre vágjuk.
  2. A kalácsot kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, mindkét oldalukon vékonyan megvajazzuk, és az almaszeletekkel felváltva, egymáshoz képest kicsit eltolva elrendezzük a kivajazott sütőtálban. Megszórjuk a beáztatott, majd lecsepegtetett mazsolával.
  3. A tojásokat 1 liter űrtartalmú, csőrös mérőedénybe ütjük, hozzáadjuk a cukrokat, és robotgéppel fehéredésig keverjük. Felöntjük a tejjel, a tejszínnel, és belereszeljük citromhéjat.
  4. A tojásos, cukros tejet ráöntjük a kalácsra, 170°C-ra előmelegített sütő középső rácsára téve 35 percig sütjük, majd a tetejét megszórjuk kristálycukorral. A hőfokot 150°C-ra mérsékeljük, és a sütőt hőlégkeverésre állítva, további 10 perc alatt készre sütjük a desszertet.
  5. Rácsra téve hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.
Tipp:
Úgy is készíthetjük, hogy a kalácsszeleteket nem vajazzuk meg, hanem közéjük dugunk 5 dkg-nyi vékonyra szelt vajat.
A megmaradt desszertet a későbbiekben serpenyőben, fedő alatt, őrlángon újramelegíthetjük.