2016. január 29.

Aszalt paradicsomos-hagymás csirkemell mozzarellás krumplipürével







Egyik nap úgy mentem ki a konyhába főzni, hogy ötletem sem volt, mit kezdjek a kiolvasztott csirkemellfilével. Jobb híján elővettem egy szép nagy fej vöröshagymát, és elkezdtem vékonyra szelni. Aztán eszembe jutott a nemrég vásárolt olajban eltett, szárított paradicsom maradéka, ill. levettem a polcról egy zacskó mexikói fűszerkeveréket is. Nem tudom, mi vezette aznap a kezemet, de hirtelen azon kaptam magam, hogy szinte már kész is az étel. Egy kis tejszínt adtam még a húshoz, és az ebéd már csak arra várt, hogy megegyük. Az egész művelet körettel együtt alig félóra alatt megvolt. És ami még jobb, új kedvenc született! :D Az aszalt paradicsomtól, a sok hagymától és ettől az eddig még nem próbált fűszerkeveréktől olyan finom lett a hús, hogy alig bírtuk megállni, hogy ne együk meg az egészet.
Aztán 1 héttel később újra elkészítettem az ételt, de ezúttal magam gyártottam hozzá a fűszert, ui. elolvastam, mi van a bolti változatban. Mivel semmi olyat nem tartalmazott, ami itthon ne lett volna elérhető a fűszeres polcomról, így összekevertem a hozzávalókat a magam kigondolta arányban. Csak paradicsomporom nem volt, sőt a létezéséről korábban nem is hallottam, ezért azt sűrített paradicsommal helyettesítettem. De azóta beszereztem a vágyott porított paradicsomot (sőt egyszer talán magam is gyártok majd házilag), és azóta már vagy négyszer asztalra tettem ezt a húsételt. Legutóbb épp az elmúlt hétvégén. :)
A krumplipüré ízesítése is új ötlet, igazából csak kíváncsi voltam, milyen lehet mozzarellával összeházasítani. Jópofa, ahogy kicsit nyúlik benne a sajt, és bár maga a mozzarella natúr ízű, inkább csak a krumplipüré konzisztenciáján változtat egy csöppet. És persze finom. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:
1 egész (60 dkg) csirkemellfilé
1 nagy fej (25 dkg) vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 ek. paradicsompor vagy őrölt paradicsompehely vagy sűrített paradicsom
1 tk. koriandermag
1 tk. őrölt vagy szárított csili
1 tk. őrölt kömény
1 tk. oregánó
1 csapott tk. cukor
1 mk. őrölt fekete bors

15 dkg olajban eltett, aszalt paradicsom
3-4 ek. olívaolaj vagy az aszalt paradicsom olaja
1,5 dl tejszín
1 csokor petrezselyemzöldje

Krumplipüréhez:
80 dkg krumpli (tisztítva mérve)
6 dkg puha vaj
1 cs. (125 g) mozzarella


elkészítés:
  1. Kis mozsárban porrá törjük, vagy kávédarálóban megőröljük a koriandermagot, majd a só kivételével alaposan összekeverjük a többi fűszerrel.
  2. A húst két fél filére vágjuk, és a filére merőlegesen 0,5 cm vastag medalionokra szeljük. Mindkét oldalukon alaposan beszórjuk a kb. 3 evőkanálnyi fűszerkeverékkel, és negyedórát állni hagyjuk.
  3. A vöröshagymát félbe- majd vékony szeletekre vágjuk, nagy serpenyőben felhevített olajon kissé megpirítjuk, miközben hozzáadjuk a megtisztított, vékonyra szelt fokhagymát.
  4. A medalionokat körkörösen elrendezzük a hagymás alapon, megsózzuk, és 2-3 szor átforgatva addig sütjük, amíg enyhe pírt nem kap.
  5. Hozzáadjuk az előzőleg lecsöpögtetett és apróra vágott aszalt paradicsomot, alaposan összekeverjük, majd felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk.
  6. A körethez a meghámozott krumplit felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Még forrón áttörjük, hozzádolgozzuk a vajat, a felaprított mozzarellát, és a hús mellé tálaljuk.
Tipp:
Ha a szükséges fűszerek nem állnak a rendelkezésünkre, akkor Lucullus mexikói gyorspáccal is beszórhatjuk a húst, de külön sózni nem szabad. A Kotányi mexikói grill fűszersót csak azoknak ajánlom, akik kedvelik az extra csípős ízeket, ui. abban elég sok a csili.












A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.